Nemzeti Sport: Rossi az Eb után azzal köszönt el a csapattól, hogy nem biztos, hogy szeptemberben együtt folytatják
A lap tudósítója szerint már az Eb alatt is hallani lehetett pletykákat arról, hogy a magyar keretben nem a legjobb a hangulat.
A lap tudósítója szerint már az Eb alatt is hallani lehetett pletykákat arról, hogy a magyar keretben nem a legjobb a hangulat.
A szövetségi kapitány fia a skót-magyar mérkőzés után készült képpel emlékezett meg az Európa-bajnoskágról.
Sokkal csendesebb körülmények között, mint ahogy megérkeztek az Európa-bajnokságra.
A futballválogatott szövetségi kapitánya azt mondta, nehéz most a rövid vagy hosszú távú jövőjéről beszélnie.
Jobbulást, visszavárunk! – írta a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya azt is elmondta, hogy lehet, hogy négy év múlva már nem ő fog a kispadon ülni.
Ijesztő sérülést szenvedett a magyar válogatott játékosa a skótok elleni csoportmeccsen.
Győzelmi kényszerben lép pályára a magyar válogatott, kövesse velünk a mérkőzést!
Két helyen változtatott Marco Rossi a németek elleni meccshez képest.
A németek csapatkapitányát meglepte, hogy a magyarok szerint szabálytalanul szerezte meg a labdát az első gól előtt.
A németek megérdemelték a győzelmet, de a bíró volt a meccs legrosszabbja – nyilatkozta a magyarok szövetségi kapitánya.
Az 59 éves tréner elárulta, két-három helyen tervez változtatni a svájciak elleni kezdőcsapatán.
Marco Rossi gyorsértékelése arról, hogyan és miért szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott 3–1-es vereséget Svájctól az Eb első csoportmeccsén.
A szövetségi kapitány szerint játékosainak szombaton csapatként kell szembeszállniuk a svájciakkal.
Azt is elárulta, hogy Izrael ellen nem lép pályára Dárdai Márton és Loic Nego.
Egy másik szurkoló szerint ő a mi Jürgen Kloppunk, aki miatt kétkedőkből álmodozókká váltak a magyar szurkolók.
A magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint a csapat legnagyobb erénye a kitartás, de taktikailag is sokat fejlődtek. Legutóbb emelt fővel búcsúztak, ezzel idén már nem elégedne meg.
Kimarad az együttesből a világbajnok Mats Hummels, védő, valamint az 57-szeres válogatott középpályás Leon Goretzka is.
Marco Rossi keretet hirdetett, mi pedig sorra vettük, milyen meglepetéseket tartogatott a szövetségi kapitány, mi lehet a magyar válogatott erőssége, illetve gyengéje, és mire számíthatunk az Eb-felkészülés hajrájában, majd a kontinensviadalon.
A válogatott május 27-én kezdi meg a felkészülést Telkiben.